Létezés? Idő-börtönbe zárt kétkedés.
Ám a nemlét örök végtelen tágasság
Életemet adnám azért, hogy ne legyek
Hogy véget érjen, honnan tudjam, mit tegyek?
—-*—-
Lehetetlennek tűnik,
Hogy e létből
Soha-nem-is-volt legyen…
Ha már keletkezett
Tehát van
Várhatja a véget
Vagy megélheti
A létezés minden percét
A maróan keserű mézet
Az édesen illatos fájdalmat
A néma ordítást
Az üvöltő hallgatást
A verés véres simogatását
Az őszinte szó hazugságát
A becsapás bizalmát
A sötétség ragyogó fényét
A jég égető izzását
A lobogó szeretet hidegét
Az egyedüllét megnyugtató társaságát
A szoros kapcsolat tüskés magányát
A száguldó szél mozdulatlanságát
A hatalmas vasszobor rohanását
A kőszikla lágyságát
A spenót szilárdságát
Az igazság tagadását
A tagadás igazságát
És mindez nézhető
Mint a tenger véletlen-szerű hullámzása
Vagy mint a teremtett világ csodája
Lehet kaotikus véletlen
Vagy a kiosztott szerep
Teljes megtapasztalása
Ha minden porszemnek, sziklának
Minden hangyának, elefántnak
Minden nagynak és kicsinek
Célja és értelme van…
Akkor talán nekem is?
Nem akarom, hogy létemnek értelme legyen.
Nem akarok szereplő lenni egy tervben
Utálom a spenótot, milyen szerencse!
Mert ha szeretném, örömmel enném,
Pedig utálom!
A zsidóság egy ősrégi folyó
Vissza tudnak nézni a forrásig
Több nemzedék ismeri egymást
Vannak, voltak szülők
Nagymamák és nagypapák
Vissza egészen az ősapákig
És néznek előre a gyerekekre, unokákra
És tovább és tovább
Várják a Messiást, a feltámadást,
Az örök életet
Emlékeznek a zsidó múltra
És hisznek a zsidóság örök jövőjében.
Hitler után is él a víz
Mint semmiből hullott kis csepp
Kifröcskölődtem
Efemer pocsolyalét
Kiszáradásom várom
A tökéletes megszűnést
Látom a spenót-folyót
Benne körülmetélt cseppek
Az élő múltból
A mikve vizén át
A megígért jövőbe
Én elpárologok, sár se maradjon
Mint levágott eldobott fitymabőr
Élettelen szégyellt szemét
Nyomtalanul eltűnök
A semmibe végleg
a nemlét örök végtelen spenóttalanság
Ámen